2010. január 6., szerda

Nyúz

Elérkezett az új év (már vagy 6 napja *D), mostanra bizonyára mindenki kijózanodott és belevetette magát ki-ki a maga dolgába. Mi is vissza tértünk, igaz most a vizsgaidőszak eléggé leterhel minket is, de azért amennyi időt tudunk rászánni, annyit dolgozunk a 02-es projekten! Én nehezen haladok az oldalakkal viszont Ayumu csak úgy ontja magából a perverzebbnél-perverzebb story-kat, amik majd megrajzolásra várnak.

Nagyon szépen köszönjük a rengeteg kritikát, amik egy része szövegesen kifejtve érkezett a blogra vagy email formájában, egy része a szavazatokban nyilvánult meg! Minden egyes észrevételt komolyan megfontoltunk és ahogy az a 01/01-es füzetben is írtam mindent aszerint alakítunk ahogy ti szeretnétek! ;)
A szavazatokkal kapcsolatban bevallom: sokkal rosszabbra számítottam, el se tudjátok képzelni mekkora lendületet adott ez nekünk! :D

Többen jelezték hogy sajnos a 01/01-es kiadvány gerincén a festék megtörik. Ez sajnos a mintapéldányon (próbanyomaton) amit a nyomdától kaptunk nem jelentkezett. A többi kópián pedig nem vettük észre lévén be voltak csomagolva. Erre a jövőben jobban odafigyelünk, első lépésként másik nyomdát keresünk, ahol helyben kötészet is van, így személyesen le tudom ellenőrizni a folyamatot. A gerinc feltörését megelőzőleg több lehetőség is van, egyrészt a jövőben oldalszámtól függetlenül ragasztásos gerinckötést kapnak a kiadványok, a másik rizikósabb és költségesebb verzió hogy ofszet nyomdát keresünk. Ez esetben fenn áll a veszélye, hogy alacsony példányszám esetén nem vállalják a munkát, sajnos mi nem tudunk finanszírozni 500-1000 példány körüli mennyiséget (az megint más kérdés hogy el is fogyna-e). De ha el is vállalják elképzelhető hogy horribilisen megnő a példány ár, ezt pedig nem szeretnénk.

Végezetül egy kérdést szeretnénk felétek intézni: Elég termetes mennyiségű projekt ötlet torlódott fel megannyi témában, feltegyünk-e a blogra egy nem végleges listát az általunk tervezett témákról és/vagy címekről?

Ez azért kérdés, mert sokan kérdezgetnek hogy ez lesz-e vagy az lesz-e. Elsősorban azért szeretnénk ezt titokban tartani mert így tudunk meglepetést szerezni nektek, másrészt nincs az, hogy valaki megtalálja a kedvencét a projektek között és várja várja, de nem kerül sorra a téma. Tehát kéretik véleményezni a dolgot, de ettől függetlenül ha úgy látjuk jónak esetleg mégsem teszünk közzé a tervezett projektek listáját. Megértéseteket köszönjük! ;)

További szép napot! ^^

5 megjegyzés:

A mordályos nyul írta...

Esetleg egy kettő közötti megoldás lehetne: nem írtok ki mindent, hanem szép lassan csepegtetnétek az infókat, ahogy egyre biztosabá válik, melyik lesz az új projekt, meg ilyenek. :)
Én sajna még nem láttam az első kiadványt. :( Az Animeland nagyon elfoglalt lehet mostanában. :(

Hako írta...

Tehát úgy ahogy eddig csináltuk? :) Én is e felé hajlok csak hát...

Most átérzem azoknak a szülőknek a helyzetét akiket egyfolytában ostromolnak a gyerekeik hogy mit hoz a Jézuska karácsonyra. :D

Az Animeland most leltár miatt január 11-ig zárva van ha jól tudom.

A mordályos nyul írta...

Ahá, köszi!
Akkor addig adok neki haladékot, csak utána fogom ostromolni, hogy mi van már. ;)

A tervek felfedéséről meg: egy vélemény nem vélemény, nézzük meg, mások mit mondanak. ;)

Hako írta...

"...nézzük meg, mások mit mondanak. ;)"

Ez csak természetes! :)

Rick írta...

Én kíváncsi vagyok a tervekre is. Jó lenne, ha kiraknátok. (Jó, bevallom, Rozen Maidenre éhezem. :D)